2009. december 31., csütörtök

Rettenetesen vacakra sikeredett a szilveszter. Bélám leült a géphez, ráadásul lebeszélte Manót arról, hogy átmenjünk Mamikáékhoz, így az egész estét végigbőgtem. Mindezek ellenére B.Ú.É.K. mindenkinek.

2009. december 29., kedd

Voltunk a csajokkal teázni. A mai nap több inger ért, mint az elmúlt egy 3-4 napban összesen. Az Oktogonon találkoztunk, és míg vártam rájuk, kaptam egy Blikket, és szinte szívtam magamba a kultúrát. Jó két órát csacsogtunk, de a vége felé kezdtem kicsit ideges lenni, mert nemdohányzó helyiségben voltunk, és ez egy dohányzó ember számára nagy idő. Rengetegféle tea volt, és cserélgettünk is, vicces volt. Jó néha így összeülni. Na de ami visszafelé történt! A Nyugatinál szálltam fel a metróra, és a kényelem nagy úr, ezért egy szerelmes pár mellé ültem, csak ott volt hely. Az, hogy szerelmes pár, azt onnan láttam, hogy csókolóztak. Na és én ezt nagyon nem szeretem! Szerintem mindennek megvan a helye és ideje, igen, én ilyen maradi vagyok. Aztán abban bíztam, hogy a Deákon leszállnak, de nem. Én az Ecseri útnál szálltam le, és még mindig egymásba voltak borulva. Háát, én egy hős vagyok, mert egy szó nélkül hagytam Őket. Aztán azon gondolkodtam, hogy hogy nem unják, ez legalább 15 perc volt és ki tudja hol szálltak föl, illetve megfordult a fejemben az is, hogy esetleg már többször fordultak ugyanazzal a metróval.

2009. december 28., hétfő

Ma nagyon kedves voltam. Már amikor ébren voltam, mert 11 után ébredtem, aztán gyors főzés, és 4-6ig megint alvás. Így nem is volt nehéz kedvesnek lenni, mert kipihent vagyok végre. Manó percenként jött megölelni és egész nap ugrálva közlekedett a lakásban. Alvás közben megsimogatta a hajamat, ez jól esett. Ma Manó is kedves volt, úgy látszik ragadós.

2009. december 27., vasárnap

Nagyon felemás napom volt ma. Ma megfogadtam, hogy mindennap kedves vagy figyelmes leszek a környezetemből valakivel. Ez olyan napi 1 jó cselekedet féle elhatározás, régebben már csináltam ilyet és ha sikerült akkor igazán jó napom volt. Szóval ma is elhatároztam, de nagyon nem sikerült. Anyáék átjöttek délután egy kis kártyázásra, olyan szülő-gyerek párosításban voltunk leosztva, és Manó nagyon nem volt együttműködő. Ettől én teljesen kiborultam. Általában, ha játszunk, hagyom magagam, mert szeretem, ha mások nyernek, és örülnek, de Manó direkt ki akart velem szúrni, és nem másokat hagyott örülni.

2009. december 25., péntek

Vége lett a Karácsonynak, a nagy sikerre való tekintettel jövőre is megtartjuk. Kis családom fejlődésnek indult, már Ők kérték a karácsonyi zenét a fadíszítéshez és Életem Párja elmosogatott az ebéd után. Nem volt vita, mindenkinek sikerült kitalálni a megfelelő ajándékot is. Én egy hiper-szuper diktafont kaptam. Igen, kaptam és nem magam vettem meg, sőt, még be is csomagolta a Bélám. (kevés papír+sok cellux) Mire kibontottam megőszültem, de nagyon örültem. Ilyenkor indul a játékos időszak, mármint karácsonykor és ez tart egészen február végéig. Életemben először nyertem Cluedoban is.

2009. december 23., szerda

Végre van billentyűzet! Készülünk a karácsonyra, eddig minden a terv szerint halad. Rend van, bár ez annyira nem fontos az ünnephez, az ajándékok becsomagolva, az üdítők és a kaja előkészítve, a fa már a kertben van. A hangulat is nagyon jó, nincs vita. Bár pár nappal ezelőtt picit pityorogtam. Igazából nincs is gond, de az egész ünnep sikere rajtam múlik. Picit izgulok.

2009. december 18., péntek

Manó szétverte a billentyűzetet, holnap írok.

2009. december 17., csütörtök

Teljesen el vagyok keseredve. Igaz nem történik velem úgy semmi lényeges, csak készülök a karácsonyra, meg tüsténkedem egész nap, de Nekem fontos ez az ünnep. Ellenben Életem párjának nem. Ezt azért nem értem, mert igazából semmi dolga, csak ünnepelni. Mindent én csinálok, a díszítést, a vásárlást, a takarítást és a főzést is. Szerintem még a fát is én fogom hazacipelni idén, ami nem is akkora gond, megcsinálom. Az bánt igazából, hogy nem vesz Nekem ajándékot, hanem kitalálta, hogy ad pénzt és vegyem meg magamnak amit szeretnék. Na, ez milyen? Tehát szenteste átlibben a számítógép mellöl, leül enni, és megkérdezi, hogy "mit is vettem neked?" Alig várom, micsoda idill lesz.

2009. december 16., szerda

Nem találom a csavarhúzómat! A múltkor a kalapáccsal jártam így, akkor még a csavarhúzóm megvolt. Erre most a kalapácsom van meg és a csavarhúzóm nincs. Az egész csak azért fontos, mert ma végre rászántam magam a fogyókúrára, és elkezdtem takarítani. Hogy nehogy főzzek, leszereltem a tűzhelyről a gombokat, amivel bekapcsolnám a gázt. Így tuti menni fog, mert hideg ételen meg nem lehet élni. A család már morog, de amíg nincs lázadás, addig csinálom.

2009. december 14., hétfő

Régen nem írtam, mert most mély depresszióba estem. Voltunk Hugi szalagavatóján. Na nem ezért vagyok teljesen ki, hanem azért, mert utána elkísértem a "fiatalokat" mulatni. Háááát, most először köszöntek "csókolom" és "kezeit csókolom"-mal 16-17 éves fiatalok. Enyhén szólva magamba zuhantam és az este hátralévő részét egy csendes sarokban töltöttem, fülemben kellemes karácsonyi zenét hallgatva. Hugi szólt, hogy "üljek át hozzájuk, hisz nem csak én vagyok ÖREG, az a fiú a sarokban is 26 éves". Aztán gongoltam egyet és sms-ben elküldtem a buli paramétereit Árpinak, aki rögtön buszra szállt. Ennek ellenére sem éreztem jobban magam.

2009. december 10., csütörtök

ma felvettem a második adventi műsort, Árpi kinevetett, hogy hogyan lehet ennyit beszélni egy témáról. Imádom a karácsonyt és az ehhez tartozó készülődést, így bőven volt mit mesélni. Ja,a fogyókúrát ma sem kezdtem el. :-(

2009. december 9., szerda

Csudi izgalmas dolgok történtek velem. Nyugdíjas otthonban voltam. Na nem vagyok ennyire előrelátó, bár vészesen közeledik a 30, de nem. Anyukával beköltöztettük Mamát. Úgy néz ki, mint egy szálloda, keddenként van fodrász, havonta egyszer pedikűrös, hetente masszázs, és saját könyvtáruk és kápolnájuk is van. Én igazából azért mentem, mert rengeteg holmit vittünk, kb. olyan táskával, amivel a házalók járnak. A Nyugatiból ment a vonatunk, és Anyuka ezzel az irtó cikis táskával, körbevezetett az egész Nyugati téren. Reménykedtem benne, hogy visszafelé, nem hozzunk, de Anya megnyugtatott, hogy "neeeem, hazafelé betesszük a gurulós táskába". Ollé, kicsi szívem felderünt, mondtam Neki, oké, akkor visszafelé, Ő hozza, mivel azt csak húzni kell és nem kell emelni. De Anya bebizonyította, hogy nehéz, mert visszafelé a vállára akasztotta.
Jaj, a fogyókúrát elhalasztom holnapra, ma is sikerült finomakat főzni.

2009. december 8., kedd

Nem szeretem az esős napokat. Utálok esernyővel mászkálni, ha pedig nem viszek magammal, szétázom. Ezeken a napokon legszívesebben csak aludna az ember. Hát, én ezt tettem. Szétáztam reggel, míg elvittem a Manót a suliba, majd 25 percet vártam a postán. Itt szeretném megjegyezni, hogy ha, postára megyek mindig ideges leszek, mert nem elég, hogy egy csomó pénzt hagyok ott minden hónapban, de még sokat is kell hozzá várni. Így arra jutottam, hogy ha hazaérek jól kiszúrok a világgal, lezuhanyzom, és lefekszem aludni. 2-kor arra keltem, hogy felébredtem. Imádok így ébredni.
Este műsor lesz. Elhatároztam, hogy nem fogom teljesen hasztalanul tölteni ezt az 1 hónapot míg itthon vagyok. Feltöltöm ide az összes videót és rádióműsort amit eddig készítettünk. Ennek van némi praktikus magyarázata is, ha esetleg megint elromlana a gépem, legyen meg itt is. Kár lenne, ha veszne minden eddig felvett anyag. Na jó, ennyi elég belőlem mára.

Jaj, hát a legfontosabb! Híztam!!!! Holnaptól fogyózom megint.

2009. december 7., hétfő

Ma próbáltam rendbe rakni a lakást. Merthogy most háztartásbeli vagyok. Ez jó, egész napjaim vannak olyan feladatokra, amiket máskor munka után szoktam, gyorsan elvégezni és nem csak a "fáradt vagyok, hagyjatok aludni" mondat hangzik el a számból. Az egészben az a vicces, hogy a család azt hiszi, hogy egész nap semmit sem csinálok. A semmi ma így nézett ki: elvittem Manót a suliba, majd elmentem bevásárolni. Hazacipeltem, azt a rengeteg kaját, mert sosem lehet eleget vásárolni és főzni, hogy legalább 2-3 napig kitartson és legyen itthon minden. Vásárlásból hazaérve gyorsan elpakoltam, majd beizzítottam egy mosást, de közben a tegnapi romokat is elpucoltam. Főztem is, ez is a "semmi" része. Pörköltöt (csaltam, tésztát főztem mellé) és gyümölcsrizst, de emellett felkészültem Manó hot-dog-jára, mert miért is enné meg amit mi? És persze a portörlés, porszívózás és felmosás sem maradt el. Egyszóval semmit sem csináltam ma.

2009. december 6., vasárnap

Hát, azt hiszem kicsit elhanyagoltam ezt az oldalt. Lelkesen regisztráltam, meg ilyenek, aztán minden fontosabb lett, míg a vg-re elfelejtettem a jelszavamat. Szerencsére van új, így elhatároztam, hogy holnaptól írok majd ide ezt-azt, ami eszembe jut.